Óvodai és iskolai beíratás információk

Óvodai beíratás a 2016/2017. tanévre

Tájékoztatjuk a kedves szülőket, hogy a leendő óvodások beíratása:
2016. május 9- 13. napok között  mindennap  8-12 óráig, valamint 2016. május 11-én szerdán 8 órától- 17 óra 30 percig lesz a helyi óvodában.
( 8621  Zamárdi, Széchenyi u. 16., Barta Ilona Óvodavezető, tel. 06/84 348 835.)

A beíratásra várjuk azokat a gyermekeket:
– akik 2016. szeptember 1-ig betöltik a két és fél, illetve harmadik életévüket,
– akik már betöltötték a 3. életévüket, de jelenleg még nem járnak óvodába,

 Kérjük önöket, hogy a beíratáshoz hozzák magukkal:
– a gyermek születési anyakönyvi kivonatát,
– a gyermek nevére kiállított személyi azonosítót és lakcímet igazoló hatósági igazolványt,
– a gyermek TAJ-kártyáját,
– a szülő személyi azonosító és lakcímet igazoló hatósági igazolványát.

Jogorvoslati lehetőség: a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 37. § (2) –(3) bekezdése értelmében a szülő a közléstől, ennek tudomására jutástól számított 15 napon belül a gyermek érdekében – az óvodai felvétellel és az óvodából való kizárással kapcsolatban – érdeksérelemre hivatkozással írásbeli kérelemben eljárást indíthat a fenntartónál.

Zamárdi, 2016. március 21.                                                  dr. Dudás Anita sk. jegyző

 

 

Tisztelt Szülők!

 A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ fenntartásában működő általános iskolák
első évfolyamára a 2016/2017. tanévre az iskolai beiratkozás időpontja:

  1. április 14. (csütörtök) 8 órától – 19 óráig
  2. április 15. (péntek) 8 órától – 19 óráig

 

Tájékoztatom Önöket, hogy a 2016. évi általános iskolai beiratkozáshoz az alábbi dokumentumokat szükséges az intézményekben a beiratkozás napján bemutatni:

  • A gyermek személyazonosítására alkalmas, a gyermek nevére kiállított személyi azonosítót és lakcímet igazoló hatósági igazolványt (lakcímkártya)
  • Taj kártya
  • születési anyakönyvi kivonat
  • tartós betegség, BTM, SNI vélemények, gyermekvédelmi, hátrányos helyzetről szóló határozat

 

  1. Az iskolába lépéshez szükséges fejlettség elérését tanúsító igazolást, mely lehet:
  • óvodai szakvélemény
  • nevelési tanácsadó keretében végzett iskolaérettségi szakértői vélemény
  • sajátos nevelési igényű gyermekek esetében a szakértői bizottság szakértői véleménye

 

  1. Tartózkodási hely (állandó bejelentett lakcím hiányában)

 

  1. A szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező nem magyar állampolgár esetében:
  • regisztrációs igazolás (határozatlan ideig érvényes) vagy
  • tartózkodási kártya (maximum 5 éves érvényességi idővel) vagy
  • állandó tartózkodási kártya (10 éves érvényességi idővel, amelyet a BÁH 10 évente a feltételek vizsgálata nélkül megújít, EGT – állampolgárok részére határozatlan ideig érvényes)

 

  1. Nyilatkozat a közös szülői felügyeleti jog gyakorlására (2014. március 15 – től hatályos a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény XVIII. fejezet – A szülői felügyelet gyakorlása – előírásai az irányadók).

 

  1. Okmányirodából NEK adatlap a diákigazolvány elkészítéséhez

A tanköteles korban lévő gyermekek vonatkozásában a szülő a tankötelezettség külföldön történő megkezdését az illetékes járási hivatalnak köteles bejelenteni.(Nkt. 91. §)

 

Zamárdi, 2016. március 18.                                     Tarr Péter intézményvezető

 Óvodai és iskolai beíratás információk