Friss információk:


 

 

 

Szeretettel köszöntjük Zamárdi Város Önkormányzatának hivatalos weboldalán!

A következő oldalakon sok hasznos és fontos információt találhat településünkről, mely Magyarország egyik legszebb táján, a Balaton déli partján található. Megközelíthető vasúton és az M7-es autópályán.

Városunk területe évezredek óta lakott hely, amit bizonyít a feltárások során előkerült számtalan őskori, bronzkori, kelta,  germán, római lelet. Kiemelkedő jelentőséggel bír a Zamárdiban feltárt avar kori temető, amely a Kárpát-medence legnagyobb kiterjedésű és  leggazdagabb leletanyagú avar kori lelőhelye. A zamárdi avar kori temető méltán tartozik Somogyország kincsei közé. Őseink  hosszú évszázadokig föld- művelésből éltek, melynek egyik ága a szőlőtermesztés és borkészítés ma is virágzik környékünkön.

Településünk 1927-ben kapott nagyközségi címet, 2008. július 1-je óta pedig városi rangra emelkedett. A fürdőtelep látványos fejlődése a múlt század 30-as éveiben indult meg. Napjainkban Zamárdit a balatoni turizmus egyik fellegvárának nevezik.Hogy mennyire közkedvelt nyaralóhely, azt bizonyítja az is, hogy a településen regisztrált vendégéjszakák száma meghaladja a 300.000-et.

Népszerűsége nagyban köszönhető a Balaton egészét is figyelembe véve egyedülálló, több km hosszú, ápolt szabad strandnak, amely sokszor megkapta már a Balatoni Kék Zászlót. Sokszínű szállás- és étkezési lehetőséggel, szabadidős programokkal (vitorlázás, horgászat, vadászat, lovaglás, túrázás, nordic walking, terepkerékpározás, íjászat, kalandpark, paintball, fesztiválok) várjuk az idelátogatókat. Zamárdi ad otthont a Balaton régió legnagyobb fesztiváljának, a külföldi fiatalok körében is sikeres Balaton Sound Fesztiválnak. Az elmúlt évek fejlesztéseinek és a megépült négycsillagos szállodának köszönhetően Zamárdi a Balaton-part európai színvonalú turisztikai célpontjává vált. 

 

ZAMÁRDI „EGY JÓ HELY”! Látogasson el hozzánk, szeretettel várjuk!

csakovics

Csákovics Gyula polgármester