Rövid kérdőív az újrakezdés jegyében – Közösségi Ház

Rövid kérdőív az újrakezdés jegyében
(letöltés)

Kedves Zamárdiak, Zamárdihoz Kötődök!

 

A nehéz bő egy év után lassan újrakezdődhet a szervezett kulturális élet városunkban is. Itt a lélektani alkalom, hogy felmérjem, a közösségi életre „kiéhezettek” milyen új, vagy korábban már volt tevékenységi körben vennének részt tagként, cselekvőként, vagy akár szervezőként, vezetőként. (A túlsó oldali, illetve 2. oldali táblázatban lévő új ajánlatok közt jó pár olyan lehetőség is található, amely az elmúlt 22 évben már megvalósult, csak valamikor „elfáradt”, befejeződött, de most új emberekkel újra meg lehetne próbálni a beindítását.)

Tudom, hiszen szülőként magam is szoktam a „kérdezett térfélen” lenni, hogy holnapra, holnaputánra halasztva egy kérdőív kitöltése könnyen elmaradhat a jó szándék ellenére is, hadd kérjem tehát, ha csak egy szimpatikus ajánlat is van a kínálatban, ezt töltsék ki, és juttassák vissza! Aki a postaládájába kapja a kérdőívet, legyen szíves, a Közösségi Ház postaládájába dobja be, vagy a Tourinform Irodába adja be! Aki gyermeke révén kapja meg, vele az iskolába küldje vissza! Aki az óvodában jut hozzá, oda legyen kedves visszavinni kitöltve! Aki a digitális módot választja, a gal.peter@zamardi.hu címet használja, hiszen e kérdőív megtalálható a város facebook-oldalán is, meg emailben is eljut jó pár zamárdi személyhez! Természetesen lehet egyszerre több közösségi tevékenységet is bejelölni!

A kitöltés még nem jelent elköteleződést, azt segíti elő, hogy kitűnjék, mely tevékenységi kört érdemes szervezni és a nyári szezon után beindítani. Mindez együttesen eléggé sokrétű munka, gondoljunk csak a feltételek teljesülésére, tehát a kezdési időpont nem biztos, hogy egyezik majd a tanévkezdéssel, de igyekezni fogunk!

Még annyit, családi kitöltés esetén annyi X kerüljön egy-egy rubrikába, ahányan a családtagok közül érdeklődnek az adott lehetőség iránt.

 

Bízva segítségükben, bízva a közösségi élet megújulásában ezáltal is, üdvözlettel és köszönettel:

 

                                                                                                          Gál Péter sk

                                                                                      (művelődésszervező – Közösségi Ház)

 Rövid kérdőív az újrakezdés jegyében – Közösségi Ház