Tour de Hongrie tájékoztatás – útvonal Zamárdiban

 

 

Szeretnénk Önt értesíteni, hogy 2021. május 12-én Siófokról indul és május 16-án Budapesten ér véget Magyarország legnagyobb kerékpáros eseménye, a Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny. Amint azt a verseny médiafelületein is megjelentettük, a nemzetközi profi csapatok a legszebb reményeinkhez igazodva neveztek a versenyre. Így a legmagasabban jegyzett csapatok közül hat World Team is rajthoz áll. 

A 2021-es Tour de Hongrie mezőnye várhatóan május 12-én 13:56 perckor érinti Zamárdi települést.

Szélsőséges időjárási körülmények között változhat az időpont +/- 5 percet. Az útvonal zárását és terelését a Megyei Rendőrfőkapitányság végzi.

Szeretnénk segítségüket kérni a helyi kommunikációban, hogy a település lakói értesítve legyenek, illetve, hogy készüljenek a várható terelésekre, valamint, hogy a verseny útvonalán a verseny napján az útszakasz útszelvényébe ne parkoljanak. Az útpályára belógó járművek, fokozottan növelik a balesetveszélyt!

A versenyt ugyanolyan színvonalú technikai felszereltséggel közvetítik, mint a világ legnagyobb kerékpárversenyeit (pl. Tour de France), éppen ezért rengeteg fotó és légifelvétel (helikopter vagy drón) is megjelenik a műsorban. Az Eurosport, valamint az M4 csatorna adástervébe is bekerültünk.  Az útvonal menti települések gyakran ún. „élőképeket” készítenek helyiségükben (pl. gabonakör, légből látható alakzatok stb.), amelyek utána gyakran népszerű tartalmakká válnak a videós megosztókon. A helyi egyesületek, civil szervezetekkel szívesen felvennénk a kapcsolatot!

A rendezvényt az aktuális járványügyi helyzet és az érvényben lévő szabályozások szerint rendezzük meg.

 

Csatolom a verseny tervezett időrendjét és egy térkép linket is, amely alapján készülünk. 

 

Az útvonal és a teljes online térkép az alábbi Google térkép link segítségével érhető el:

 

https://www.google.com/maps/d/edit?mid=17j-4_DtfFQBDjfn-5EExchacKhMzJk7-&usp=sharing

 Tour de Hongrie tájékoztatás – útvonal Zamárdiban